Hogyan ápoljuk bőrünket? Mire figyeljünk?
A mondás szerint a 18 éves nőnek olyan a bőre, amilyet örökölt. A 40-50 éves érett nőnek pedig olyan, amilyet megérdemel, attól függően, hogy hogyan bánt a bőrével fiatalabb korában. Ezért ha szép bőrt akarunk holnap, azzal ma kell törődnünk.
Tudjuk mennyire nehéz rábírni embereket arra, hogy a megszokott termékeket, amiket használnak, lecseréljék egy másik márkára, főleg, ha bőrápolókról van szó.
Valóban szokásaink rabjai vagyunk, elégedetten használjuk a már megszokott kozmetikai termékeket, vagy éppenséggel semmit. Nem lehet eldönteni, melyik a rosszabb: szörnyű termékeket használni förtelmes összetevőkkel, vagy egyáltalán semmit sem használni és hagyni, hogy a bőr kiszáradjon, és idő előtt megöregedjen.
Első lépésként talán vizsgáljuk meg: milyen fontos a bőr testünk számára?
Bőrünk a legnagyobb szervünk:
-
testünk külső felülete 2 nm, amely védi a szervezetet a szép bőr egészségünk indikátora
-
50-70 %-a víz,
-
az immunrendszer része, kiválasztó szerepe miatt "harmadik vesének" is nevezik
-
az izzadságmirigyeken keresztül méregtelenít
-
véd a baktériumoktól, a környezeti szennyeződésektől
-
a test a bőrön keresztül lélegzik
-
részt vesz testhőmérsékletünk szabályozásában, a verejtékmirigyeken keresztül hőt ad le
-
van egy "láthatatlan védőrétege", a savköpeny, amely 12 óránként megújul
A mélyrétegekben minden nap új bőrsejtek születnek, amelyek életkortól függően különböző időtartam alatt jutnak fel a felszínre. Mindeközben elszarusodási folyamaton esnek át. A felszínen már az elszarusodott, elhalt laphám réteget látjuk. Ennek folyamatos finom korpázása biztosítja az újabb rétegek felszínre kerülését. A felszíni réteg megvastagodása problémát okoz, bőrünk durva tapintatúvá lesz, a tápanyagok mélyrétegekbe juttatása is akadályozottá válik. Ezért a felszíni elhalt sejtek rendszeres eltávolítása a helyes és hatékony bőrápolás egyik fontos feltétele.
A bőr szerkezete:
-
FELHÁM: Többrétegű elszarusodó laphám. Az alatta lévő kötőszövetekből kapja táplálékát. A felszíni elszarusodott réteg állandóan kopik. A hám pótlása a mélyebb rétegek felől történik.
-
IRHA: A hám alatti kotőszövet, kollagént és elasztikus rostokat tartalmaz, amelyek a bőr szilárdságát és rugalmasságát adják. A verejtékmirigyek és a vérerek is itt találhatók.
-
BŐRALJA: Kötőszövetből és zsírszövetből áll. A bőr rugalmas alapját képezi, a szervezetet védi a mechanikus sérülésektől. A cellulitisz az itt felgyűlt "méreganyag" következménye.
A bőr kiegyensúlyozott működésének eredménye a savköpeny! Optimális esetben 5,5 - 6,5 pH értékű. Minden tisztálkodásra használt, ettől eltérő pH-jú termék tönkreteszi a savköpenyt, és sokféle problémát okoz. Pl. a bőr védtelenné válik, átengedi a baktériumokat és egyéb fertőző ágenseket, aminek következtében a bőrön különféle elváltozások jelentkeznek.
Minden Sunrider Kandesn terméknek tökéletes a pH egyensúlya.
A Kandesn termékek megbízhatóságát bizonyítják a következők:
- pH semlegesek
- koncentráltak
- kizárólag természetes anyagokat tartalmaznak
- egyikük sem tartalmaz állati eredetű összetevőket és nem tesztelik őket állatokon.
SUNRIDER KÉSZÍTMÉNYEK
Regeneráció filozófiája alapján készült egyedi és különleges minőségű készítmények
Kizárólag természetes összetevőkből (növényekből, növényi kivonatokból, esszenciális olajokból - pl. jojoba, kölesmag, japánakác gyökér, stb.) élelmiszerjellegű zöldségekből és gyümölcsökből készült koncentrátumok. Kémhatásuk enyhén savas, ami biztosítja a bőr savköpenyének, természetes egyensúlyának megtartását.
Sok más vállalat legfőbb alapanyaga valamilyen ásványi olaj származék, az olcsósága miatt.
A Sunrider kozmetikumok alapanyaga a szkvalén.
Az alapanyagok árai: SZKVALÉN 90-100 $ 1/2 Kg
ÁSVÁNYOLAJ 0,5 $ 1/2 Kg
ÁLLATI ZSÍR 0,1-0,2 $ 1/2 Kg
Bőrünk nagyon kis molekulájú zsírokat termel. Az ásványi olaj és az állati sziradék nagy molekulájú, így a bőr pórusain nem képes bejutni. Ezzel szemben elzárja azokat, és a bőrt a szabad légzésben gátolja.
Bőrünk faggyúmolekulájának mérete: o
Szkvalén molekulák: o
Ásványolaj, állati zsíradék molekulák: O
Táplálkozás - Bőrtáplálás
Tapasztalhattuk már, hogy táplálkozásunk alapvetően befolyásolja bőrünk állapotát. A Sunrider élelmiszerjellegű termékei egész szervezetünket táplálják, tisztítják, és tartják egyensúlyban. A NuPlus pl. egy csodálatos étel, ami pozitív hatással van bőrünk állapotára is. A Quinary sok olyan belső folyamat kiegyensúlyozott működését segíti, amelynek hatása a bőrön is látható.
A bőrgyógyász sok bőrproblémával küszködő embernek javasol antibiotikumokat a "fertőzés" csökkentésére, külsőleg pedig lúgos pH-jú szappanok használatát írja elő. Ez az orvos megközelítése.
Sokunk tapasztalata alapján azonban elmondható:
- Az antibiotikumok elpusztítják a hasznos baktériumokat a belekben.
- A gyomor és a belek gombafertőzése fokozatosan átveszi az uralmat, és egyre súlyosabbá fejlődik.
- Ahogy a gombafertőzés mértéke nő, a vérkeringésben is kialakul egy állandósuló fertőzés, ami itt-ott felszínre tör és a bőrön nyomokat hagy. Néha csak viszket, néha kipirosodik, máskor érdes felületűvé válik, vagy kiütés és pattanás keletkezik.
- Az ilyen tüneteket elszenvedők gyakran arra panaszkodnak, hogy minden kozmetikumra allergiásak. Olyan mosópor, vagy tisztítószer is alig van (ha van) amelyik nem károsítja a bőrt. Szerencsére a Sunrider SuperClean minden vegyszert helyettesíthet a ház körül, nem hagy vegyszermaradványt a ruhákon, újabb viszketést okozva, nem szárad ki bőrünk.
Még egyszer hangsúlyozom: testünk folyamatos belülről történő táplálása és tisztítása az egyensúlyunk és a szép bőrünk megtartásának az alapja.
Segítségképpen felidézem, melyek azok a Sunrider élelmiszerek, amik ebben segítségünkre vannak:
- Táplálás - NuPlus, Quinary és minden kapszula, Suncare (édesítő)
- Tisztítás - Calli és Fortune Delight. A sok folyadékbevitel önmagában is segít a veséknek és hidratálja a test minden részét. Mindkét ital olyan folyadék, melyek cukrot, kémiai anyagokat nem tartalmaznak, így a gombákat sem etetik a beleinkben. Mivel bőrünk a legnagyobb szervünk, egyben a legnagyobb kiválasztó szervünk is, fontos, hogy a méreganyagok minél könnyebben távozhassanak. Ebben segít a sok folyadék, különösen az egészséges folyadék.
- A Szépséggyöngy (Beauty Pearl) a bőr kiváló tápláléka, ezen felül más előnyei is vannak .Segít egyensúlyba hozni a hormonrendszert is.
- A Gyümölcs- és zöldségmosó (Fruit Vegetable Rinse) segít a köröm-, láb-, vagy a kézbőr-gombafertőzés és a szemölcsök eltüntetésében. Közvetlenül az érintett területre tegyünk egy cseppet.
Szinergia
A Sunrider Kandesn kozmetikumok egymással kölcsönhatásban vannak, egymás hatásait kiegészítik és erősítik.
Nagyon sok termék közül választhatunk, de mindegyik a bőr egészségét, szépségét tartja a legfontosabbnak.
Termékfajtákról, árakról, beszerzési lehetőségről elérhetőségeimen tájékoztatom az érdeklődőket:
e-mail: sunsac@vipmail.hu
Skype: Saci75
MSN: mzoli70@vipmail.hu
Tel:06-30-9915-490 |